Első blogbejegyzését heten olvasták el. Utolsó írását negyvenezren! Közben megalakult egy hatalmas család, akik Szaszért imádkoztak, emléktúrát szerveztek, kitartásra buzdítottak, segítettek, ahogy tudtak.
Az a bizonyos első blogbejegyzés valahogy úgy szólt, hogy Szasz vagyok, kiderült, hogy beteg vagyok, de megküzdök a szörnyű kórral. A legutolsó írás, alig pár nappal azelőtt, hogy Alexandra elment, nos az szó szerint így:
2007-02-02 19:33 péntek
Sajnos nem vagyok jól, a héten Baján újra vért kaptam és mivel nagyon fulladtam, mellkas RTG-m is volt és kiderült, hogy tüdőgyulladásom van... Most itthon vagyok, antibiotikumot szedek és oxigén palackom is van, hogy csökkentsük a fulladásomat. Nagyon gyenge vagyok, az evés sem megy és éjszaka sem tudok pihenni a fájdalmaimtól.
Hihetetlenül félek...
Pár nap múlva Szasz örökre megpihent. Szülei - lányuk akaratát teljesítve - tengerbe szórták Gergely Alexandra hamvait.
Azóta sok minden történt. Kezdeményezésemre megalakult a Gergely Alexandra Emlékdíj Alapítvány, amely már két alkalommal adott át rangos elismerést azoknak, akik közösséget teremtenek, akik embereket hoznak össze. Akár csak Szasz tette. A díjakat - egy jelentősebb pénzösszeg kíséretében - minden évben Baján adjuk át, teltházas emlékműsor keretében.
Közben Szasz Édesanyja teljesítette lánya életének legnagyobb álmát: megírta Alexandra élettörténetét. A könyv döbbenetes erejű. Aki elolvassa, elfelejt panaszkodni. Mert, ha Szasznak volt elég ereje, nekünk nincs okunk a jajveszékelésre. Ajánlom mindenki figyelmébe.
