Magyar doktornő, aki Afrika legnyomorúságosabb helyeire, a pokol mélyére is elutazik, hogy kisgyermekek életét menthesse meg, a nyomor közepén. Közben ő fizet saját helyettesítéséért, itthon, Magyarországon.
Magyar katonák, akik sok ezer kilométerre hazájuktól, valódi életveszélyben védik a világ békéjét.
Fejér megyei tiszteletes, aki észak-koreai árvákat lát el gyógyszerrel a világ legzártabb országában.
Sportoló, aki kétszeres ráktúlélőként indult a téli olimpián, Amerika a csodájára járt, felállva tapsoltak neki, itthon pedig alig tudtunk róla. Pedig melegítőjén ott szerepelt a koronás címer, és a felirat: Hungary.
Ők azok az emberek, akiket egy életen át népszerűsítenünk kellene. EMBEREK, akik példaképeink lehetnek. Nekünk és gyermekeinknek egyszerre. Erőt, méltóságot, becsületet tanulhatunk a Hétköznapok Hőseitől, nagyszerű honfitársainktól.
Sokszor nem jut nekik hely, sem a címlapokon, sem a belső oldalakon, sem a televíziós riportokban. Azokat a területeket olykor mások uralják, olyan történeteikkel, amelyek jobb esetben másfél sort sem érdemelnek meg.
Van például híres neves sztárcelebünk, akinek állandóan új kamu-udvarlója van, amelyeket ráadásul saját magának talál ki. Minden egyes udvarló: sok-sok megjelenést a napi és hetilapokban, reggeli beszélgetős és esti „sztárhíradókban”. Erre ráépülve jöhetnek a naptárak, a szaftos pletykák, az álbotrányok, cáfolatok, majd újabb kapcsolatok, újabb naptárak. Ördögi körforgás az áltörténetek és a celeb körül. Persze, nem egyedüliként áll a sajtó középpontjában. A kamerák előtt is rendszeresen szellentő és büfögő, a főműsoridőben feleségével ordibáló, a társaságban rendszeresen minősíthetetlenül viselkedő, a magyar slágereket borzalmasan kornyikáló is mind-mind ott tülekszik a cikkekért, riportokért, címlapokért.
Nemrégiben készült egy felmérés, mely szerint az emberek a legjobban a tűzoltókban bíznak. Legkevésbé a politikusokban, rögtön utánuk az újságírókban. Az ő bizalmi indexük a 30 pontot sem éri el a 100-ból. Ez az ők, a mi közös felelősségünk.
Fontos tudni: hagyományosan nagyszerű, kiváló újságírók, hiteles riporterek (is) dolgoznak Magyarországon. Olyanok, akik lelepleznek, felderítenek, segítenek, tájékoztatnak. Nekik is romboló mindaz, amiről írok.
Az újságírás hatalom, amellyel meg kell tanulni élni és nem visszaélni.
Felgyorsult a hírvilág, felértékelődött a híreket adó hírességek felelőssége is. Meg az újságíróké. Félreértés ne essék: semmi bajom a műsztárokkal. Éljék az életüket, gyártsák a történeteiket, „szórakoztassanak” minket. Én kívánom nekik a legjobban, hogy egyszer valami nagyszerűt, csodálatosat, értékeset hozzanak létre. És én fogok nekik legelőször gratulálni.
Mennyi, de mennyi sztárcelebünk van, akiről szinte mindent tudunk: mikor kivel élt, él, kivel mikor szakított, veszekedett. Milyen az új naptára, botránya, álma… Csak egyet nem tudunk: mit csinál valójában?!
Szeretem a Hétköznapi Hősöket, az igazi példaképeket. A világ végén küzdőket, embereket gyógyítókat, másokon segítőket. Őket akarom „reklámozni”! Ők adhatnak nekünk hitet, reményt, erőt, bizonyosságot.
Mindenképpen akartam írni erről a témáról. És nagyon szeretném olvasni az Ön véleményét is. Kérem, tiszteljen meg vele. Köszönöm…
Ajánló:
Szavazás: