- Tél van, válság van, Magyarországon vagyunk, a világ egyik – felmérések szerint is bizonyítottan – legpesszimistább országában. Nem szoktál elbizonytalanodni?
- Hogy valóban tanítható-e a boldogság és a siker? Én komolyan hiszem, hogy bárki javíthat az életkörülményein, aki hajlandó változtatni a gondolkodásán és a szokásain. Persze a változtatás kényelmetlenségekkel jár: képesek vagyunk körmünk szakadtáig ragaszkodni a meggyőződéseinkhez és a bevett szokásainkhoz. Ez az úgynevezett komfortzónánk. Amint kilépünk belőle (változtatunk), rögtön megszólal az agyunkban egy képzeletbeli riasztócsengő. Próbáld csak ki a legjelentéktelenebb aprósággal: minimálisan változtasd meg az útvonalat, amelyen bejössz reggel a TV2-be! Mondjuk, válassz egy másik, amúgy is útba eső Duna-hidat! Egyből bekapcsol majd a belső monológ és megpróbál téged lebeszélni a változásról. De tudnod kell, hogy ez az élet minden területén így működik. A mostani komfortzónád oda juttatott, ahol most tartasz. Ha javulást akarsz, ki kell lépni belőle. Le kell térni a járt útról: más viselkedésmintákat, más szokásokat kell kipróbálni, például a munkahelyen vagy a társas kapcsolatok terén. Pont olyan ez is, mint amikor felújítod a konyhát. Először mindent szét kell verni; a változtatás első lépése a káosz. De a végeredmény valami sokkal jobb lesz.
- Kevesen vállalják a káoszt, hacsak nincsenek rákényszerítve. Magamról tudom: az utolsó pillanatig halogattuk a fürdőszoba átalakítását gyerekszobává. Akkor kezdtünk bele, amikor Bendegúz fiam születése miatt már nem volt hova húzni…
- Van egy mondás, ami erről eszembe jut: a sikeres embert a sikertelentől 40 centiméter választja el. Ez a 40 centiméter arról szól, hogy megemeli-e a hátsóját a fotelből és tesz-e azért, hogy megvalósítsa az álmait. Ha maradunk ülve, minden marad a régiben.
- És mi a helyzet a gondolatokkal? Azt mondod, nem elég a szokásainkat megváltoztatni…
- Nem bizony. A gondolataidat például úgy is meg tudod változtatni, ha megváltoztatod a kimondott szavaidat. Alakítsd át a szótáradat! Aki úgy érzi, „torkig van”, „nem bírja tovább”, „kikészíti a hajtás”, stb., az kezdjen el másként beszélni az állapotáról: például,„találok rá időt”, „rendbe szedem a dolgaimat”. A hozzáállás megváltoztatásával már néhány nap után észrevehetően változik az ember érzelmi állapota.
- Mit javasolnál például annak, aki azt mondja: elégedetlen vagyok a fizetésemmel, túlterhel a munkám, féltem az állásom, torkig vagyok a párommal?
- Hadd válaszoljak egy praktikus tippel. Egy idős trénertől tanultam. Leült velem szemben és újra meg újra feltette nekem a kérdést: mi NEM rossz most az életedben? Új szemszögből kellett végiggondolnom a mindennapjaimat. Bizonyos területeken nagyítóval kellett keresgélnem, de sok mindent teljesen új megvilágításba helyezett. Mindenkinek javaslom, válaszolja meg a kérdést a pénzügyei, a munkája, a társas kapcsolatai és mondjuk az egészsége terén.
- Tényleg a hozzáálláson múlik minden?
- Tudod, én nagyon sokat tanulok a riportalanyainktól is. Van egy kedves barátom, Karvai Sanyinak hívják, születése óta vak. Ennek ellenére az autóversenyzés a hobbija. Forgattam vele a Naplóban többször is, gyakran beszélünk. Szóval, Sanyi mondott nekem egy hasznos tippet nyűgös reggelekre. Azt mondja, ha rosszkedvűen ébred, ő első lépésként mindig valaki mást próbál feldobni. Például becsempész egy-egy csokit a felesége és a kislánya táskájába. Vagy megdicséri valaki hangját, kedvességét. És azt mondja, ezek az erőfeszítések mindig megtérülnek: a végén ő maga is sokkal jobbkedvű lesz. Ez természetesen fontos alapelve a sikernek: tégy valamit önzetlenül másokért, és ne várj cserébe semmit!
- És a Sikerkód mit javasol hasonló esetekre?
- Ha összecsapnak a fejünk felett a hullámok? Vágj bele valamibe, cselekedj! Menj el futni, intézz el egy fontos telefont, rakj rendet egy polcon a konyhádban! A cselekvés és a szorongás nincsenek jóban egymással.
- Jó, de miért segít az, ha rendbe teszem a konyhát?
- Hajlamosak vagyunk elfelejteni, hogy a külső valóságunk csak a gondolatainkat tükrözi vissza. Ha odabent káosz és rendetlenség van, az odakint – mondjuk a konyhában – is meglátszik. És persze itt is építhetünk a kölcsönhatásokra: ha kint rendet teszünk, az visszahat a belső folyamatokra. Mondjuk, rendbe teszed a konyhát, a lelkesedés feltölt energiával, ezt felhasználod arra, hogy fuss egy kört a háztömb körül és futás közben beugrik egy fantasztikus ötlet, amellyel javíthatsz az életeden. Ilyen egyszerű…
- Végezetül, ha feltenném azt a sablonos kérdést, hogy mi a siker titka, mit válaszolnál?
- Az első lépés, hogy döntsd el, mit akarsz! Sokan csak azt tudják, mit nem akarnak, és aztán csodálkoznak, hogy nem működnek a mindennapjaik. És esetleg így élik végig az életüket. Ez szörnyű dolog. Célok nélkül olyan vagy, mint a botcsinálta szobrász: szenvedélyesen püfölöd a hatalmas kőtömböt, mindenféle elképzelés nélkül. Elfáradsz, a kő is kárba vész, ráadásul nem jutsz semmilyen eredményre. Az élsportolók ezt a leckét pontosan ismerik: leírják, mit akarnak elérni. Ha csak idáig jut el az ember, hogy papírra veti a céljait, már az is hatalmas minőségi ugrást eredményezhet az életében.
További részletek: www.sikerkod.hu
Ajánló: