Rendhagyó módon kezdődött Vujity Tvrtko pécsi közönségtalálkozója. Ahogy korábban, úgy idén is zsúfolásig megtelt a Cella Septichora, mozdulni is alig lehetett a pécsi látogatóközpont sok száz éves falai között. A szokásoktól eltérően azonban idén nem az előadó lépett először a mikrofonhoz, hanem a város polgármestere, dr. Páva Zsolt, aki nem sokkal korábban jelentette be a kinevezés tényét és indokait.
A több száz ember vastapsával kísért átadási ceremónia után Vujity Tvrtko lépett a mikrofonhoz. A frissen megválasztott nagykövet, a TV2 műsorvezető-riportere meghatottan köszönte meg a polgármester szavait, majd azt mondta: ahogy eddig, úgy ez után is Pécsért fog dolgozni.
- Hiszem és tudom, hogy ennek a városnak igazából csaknem 160 ezer nagykövete van, Magyarországon tízmillió, a Földön tizenötmillió nagykövete kell, hogy legyen. Ugyanis mi csak az országhatárokon belül képviseljük magunkat. A határokon kívül, Európában és a világon egész Magyarország tükre vagyunk. Az egyetemleges magyar kultúrát, hagyományos magyar vendégszeretetet képviseljük idén, ugyanakkor 2010 után is megmaradnak azok az értékek, amelyeket a kulturális főváros évadában teremtettünk - mondta Vujity Tvrtko.
A riporter a továbbiakban is kiemelt szerepet szán Pécs minél előnyösebb média-megjelenésének, illetve van még valami, amiről külön is szót ejtett:
- 2013-ban egy történelmi magyar örökséggel átitatott város, Kassa lesz Európa Kulturális Fővárosa. Szeretném, ha átadhatnánk nekik tapasztalatainkat, később pedig mi is részesülnénk az ő sikereikben - mondta.
Az kinevezési ceremóniát és az ünnepi beszédeket követően óriási siker kísérte a Pokoli történetek - Angyali történetek estet.
Kapcsolódó videók a pecsinapilap.hu oldalon
Ajánló:
Búcsú a pokoltól - Megjelent Tvrtko új könyve